Kedves Bajtársak!
Idén is megrendezésre kerül a "Budai Kitörés emléktúra"! A lényegesen nagyobb "Kitörés 60" teljesítménytúrázók rendezvényét tiszteletben tartva, vezetőségükkel egyeztetve, mi egy héttel később tartjuk emléktúránkat, hogy a két rendezvény ne keresztezze egymást. Így mindkét túrára el lehet menni.
Időpont: 2024.február 17. (szombat), 10:00
Találkozó: Városmajori Jézus Szíve templom mellett, az Árkay Aladár sétány felöli oldalán.
https://maps.app.goo.gl/eKHgHVR8sS3A1Bp6A
Az emléktúra két részből áll. Egy rövidebb, kényelmes emlékmenetből, amely mindössze 4,5 km, és az Istenhegyi úti Nógrádi utcai buszmegállóig tart, ahonnan több buszjárattal is vissza lehet jutni a belvárosba.
Onnan kezdődne a nagy emléktúra a Mány határában álló Kitörés emlékműhöz.
Erre azokat a bajtársakat várjuk, akiknek nem okoz gondot egy éjszakai 50 km-es menetelés. A túrán megsérülteket, vagy akik azt bármilyen okból nem tudják folytatni, az egyik bajtársunk fogja gépjárművel a fõvárosba visszaszállítani.
Tervezett érkezés:
1. Istenhegyi út - Nógrádi utca sarka (CBA parkoló) 12 óra körül
2. Mány, Kitörés emlékmű 5 óra
A rendezőség itt biztosítja:
- emléklapok átadását
- reprint magyar zsoldkönyvet, illetve abba az emléktúra pecsétjével bélyegzési lehetőséget
- adományokért pár kitöréssel foglalkozó tanulmánykötetet.
Onnan a nagyobb túrára indulók még további öt síremléket, a "Kitörés emlékkeresztet", három emlék- és ismertetőtáblát, egy emlékkövet, egy kopjafát és egy háborús emlékművet fognak érinteni. Az idei "Budai kitörés emléktúra" különlegessége egy eddigiektől eltérő, egy részén új útvonalszakasz lesz. A mányi kitörés emlékműnél egy új emlék- és ismertetőtáblát avatunk majd fel.
A szervezõk gondoskodnak Perbálon a Kis Kaiser italkimérőben (ismét lesz kitörés mini múzeum kiállítás) és a Mány melletti Kitörés emlékműnél meleg teaosztásról, zsíroskenyérről, névre szóló emléklapok, "HS Kitörés 50" hímzett karszalagok személyes átadásáról. Végül egy Robur busszal a visszautazást a kitörés egyik kulcspontjához, a Széll Kálmán térre.
Az emléktúra a kitörésben részt vett harcosoknak, a katonai teljesítménye előtt tiszteleg. Ezért a kitörés lehetséges útvonalain haladva, visszaemlékezéseket és harci cselekményeket idézünk fel, imát mondunk az elesett hősök lelki üdvéért, koszorúzunk, mécseseket gyújtunk.
Az emléktúra alatt alkohol fogyasztása tilos, minden megjelenttől elvárja a rendezőség az emléktúra szellemiségéhez hű fegyelmet. A résztvevõk öltözzenek az idõjáráshoz megfelelően (rétegesen, jól bejáratott, vízálló bakancsban), zseblámpát, fejlámpát hozzanak magukkal. Koszorúk és emlékmécsesek elhelyezéséért előre köszönetet mondunk. Ajánlott kupakkal védett mécsest hozni, mert a hagyományos kis teamécsest fél perc alatt elfújja a szellő. A részvétel ingyenes, csak elszántság kell.
Az emléktúrán mindenki a saját felelősségére vesz részt! A túra alatt mindenki köteles betartani a rendezőség utasításait!
Remélem minél többen megtisztelitek részvételetekkel az emléktúrát.
A "Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület" rendezősége
Alkoss, teremts, tisztítsd a Világot
örökítsd tovább az Ősi Szent Lángot!
Ha ellened szólnak ne szólj gyűlölettel,
a gonosz nem bír a testvéri szeretettel.
/Kecskés Gábor 1974-2001/
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
1945. január 7-én malenkij robot közben, a Kútvölgyi út közelében a szovjet katonák azzal gyanúsították, hogy hóeltakarítás közben direkt elszakított egy telefonkábelt, ezért szabotázzsal gyanúsították és agyonlőtték.
Az emléktúrán összesen 170 bajtárs indult, akikhez később csatlakozott még 3 késve érkező, majd Perbálon 2 fő. Így összesen 175 megemlékező vett részt az idei emléktúránkon. Közülük 70 folytatta a nagy emléktúrát, végül 65 fő érkezett be a kitörés emlékműhöz. Ismét hálát adhatunk a Jó Istennek, hogy végig segítette utunkat, jó időt (+2 fok), erőt adott a célig.
Alkoss, teremts, tisztítsd a Világot
örökítsd tovább az Ősi Szent Lángot!
Ha ellened szólnak ne szólj gyűlölettel,
a gonosz nem bír a testvéri szeretettel.
/Kecskés Gábor 1974-2001/