Gyűjteményem egy érdekes darabját szeretném megosztani a Tagtársakkal noha érintőlegesen már szóba került egy másik témánál így sokaknak ismerős lehet . Oroszországi előkerülésű sisak, az állapotát mérlegelve az oxálsavas fürdő mellett döntöttem amitől a felületi rozsda és kosz eltávolítását reméltem. Az eredmény minden várakozásomat felülmúlta, az óvatos oxálozás és finom tisztítás során megdöbbentő részletgazdagság bontakozott ki a szemeim előtt. Legalább négy különböző festékréteg bukkant elő de a legnagyobb eredményt a külső szürke felületen megjelenő rajzolat jelentette ami az egykori, mára teljesen elenyészett álcaháló pontos lenyomatának bizonyult. A gallyhálót rögzítő három fémkampó az eredeti helyzetében maradt meg. A szabálytalanul, improvizatív módon, közepesen nagy rácsnagysággal készült háló lefutása tökéletesen követhető, látszik ahol megfeszítették a horgoknál. A gyári tábori zöld felett a sisak "teliszürke" beleértve a belső kupolát és az abroncsot is ami önmagában is figyelemre méltó. A következő világos réteget piszkosfehérnek (téli álcafestés?) gondoltam azonban kézben fogva inkább halvány zöldesfehér. A sisak egy igen korai MÁVAG66, réz szegecsekkel. Szokatlanul masszív, robosztus darab, még ebben az állapotban is 1.220 gramm a tömege.