Kedves Tagtársak! Nem régi szerzeményem ez a Mauser szurony, mely Alexander Coppel úr gyárában készült Solingenben, és tudtommal a gyár legkorábbi logóját viseli. Íme a változatok, netes képről:
http://postimage.org/image/2y7m05v6s/
A gyártóra keresve leginkább első világháborús szuronyokat, illetve dísz tőröket találhatunk, sok díszelgő szurony mellett. ALCOSO-nak is emlegetik, sőt jelzik magukat, a kezdő két betűk összerakásából. Az idők folyamán több jelzést viselt a gyár: eleinte az S/173 beütő volt a K98 szuronyaikon ("k" (1934) vagy "g" (1935) utótaggal az évjárattól függően azután utótag nélkül, a penge fokán az évszám utolsó két számjegyével), utána a Coppel GmbH felirat szerepelt (1938-1941). 1941-ben kiosztották a három betűs gyártókódokat, az "fnj" kódot kapta a gyár, és ez így is maradt a háború végéig.
Az én szuronyomon a pengén található, mérleget ábrázoló beütésen kívül látható helyen nincs más beütő.
http://postimage.org/image/2y7pb8k6c/
A gyártás éve sincs feltüntetve sehol, sorszám a bakelit markolat alatt, illetve a gombon található, 2053.
http://postimage.org/image/2y7qyrwo4/
Számomra meglepő, de egy darab nem sok, annyi WaA sas beütő sincs rajta. A tűzvédő lemezen sincs semmi, és ez az alkatrész festve volt.
http://postimage.org/image/2y7smb95w/
Aki kevesli a képeket, itt még találhat párat a bökőről, a beütők hiányáról, a közvetlen szétszedés utáni állapotról is.
http://postimage.org/gallery/4cztus494/
Felejthetetlen élmény kicsavarni -ha szükséges- olyan csavarokat, melyeket előttünk utoljára 70 éve csavargatott emberi kéz. És ha már itt vagyunk, a szétszedésről pár szót had ejtsek olyanoknak, akik még nálam is kevesebb K98 szuronyt szereltek szét:
Addig ne erőltessük a csavarokat, amíg esélye sincs, hogy megindulnak. Legyünk inkább türelmesek, áztassuk őket csavarlazítóval, vagy finom olajjal, az illesztéseket (csavar/anya és a bakelit közt) vékony (karc)tűvel tisztítsuk ki, hogy jobban be szivároghasson az olaj. Ha az anyák felőli oldalon a csavarok vége deformált, akkor kár a csavarfejeket bántani, nem fognak kijönni, értelem szerűen (erre is van megoldás, de az komolyabb eszközt kíván). Ez a gombra is vonatkozik. A csavarokat -mielőtt csavarhúzóval, és erővel, elszántsággal nekik esünk-, tisztítsuk ki megfelelően, kaparjuk ki a mocskot a vájatukból, hogy a csavarhúzó teljesen oda illjen. Ha a csavarokkal együtt a másik oldalon az anyák is fordulnak, nem szorulnak a markolatba, akkor érdemes átalakítani egy csavarhúzót valahogy így:
http://postimage.org/image/2y7u9ulno/
Ezt aztán úgy lehet hatékonyan használni, ha a satuba fogunk heggyel felfelé egy sima csavarhúzót, amire kézzel rászorítjuk a szuronyt, oly' módon, hogy a csavarhúzóba illesztjük a csavart, majd a másik oldalon kitekerjük az anyát a képen szereplő szerszámmal.
A gombot szintén csak akkor kíséreljük meg kicsavarni, ha nem deformált a bele csavart másik alkatrész. Itt is olajozzunk előbb, aztán a kombinált fogó kör alakú részével érdemes próbálkozni, persze tiszta erőből szorítva, nehogy karistolás legyen a kicsavarás helyett.
Remélem tudtam segíteni annak, aki ilyenre adná a fejét!