II. világháborús helyszínek - Sárvár (Lánka-patak vasúti híd) 1941. 12. 10.
Tisztelt Tagtársak!
A csoportkép a magyar katonákról 1941. 12. 10-én a Lánka-patak vasúti hídjánál készült. A hídtól kb. 100 m-re a Sárvár- Bajti vasúti elágazó mellett az erdővel borított terepen az 1930-as évek végén, magyar építő alakulatok földalatti, stratégiai üzemanyag tárolókat és az azok védelmét, kiszolgálását ellátó katonák részére egy kisebb laktanyát építettek. A tömör, kavicsos talajban a vasbeton tartályokat csúszózsalus technológiával alakították ki. Az építkezés során, római kori villák és egy római temető is előkerült, amelyeket régészek tártak fel. A Délvidék megszállása után az üzemanyag utánpótlás vasúti szállítása miatt a létesítmény jelentősége megnőtt. A környező erdőben most is látható, nagyméretű bombatölcsérek a nyomai annak, hogy az üzemanyag tartályokat és a közeli vasúti Rába hidakat az amerikai bombázók többször is támadták. A népnyelven, csak „benzinkutaknak” hívott tartályokat a háború végére kiürítették és vasúti hidakat 1945. március végén a német utászok felrobbantották. A háború után az üres tartályokat a Borforgalmi Vállalat bor és cefre tárolására használta. A laktanya erdészeti tulajdonba, majd privatizálásra került. A képeken a Lánka patak hídja, a laktanyaépület és egy tartály dombja a szivattyúházzal látható napjainkban.
Üdv.
Miki05