Üdvözlet!
Ezt a sisakot egy ismerősömtől szereztem, aki német ként emlegette mindig is. Valószínűleg ezért is festették feketére, de aztán hamar kiderült, hogy nem német. Bélés és szegecsek nem voltak már benne. A belseje elég rozsdás volt, és pár apró hegesztés nyoma látszott. Kis tisztogatás után előjött a MÁVAG beütésből az M és az A betű. Ennél több sajnos nem, mert a többit megette a rozsda. A méretre sem derült fény, de legalább a hátulján megtaláltam a keménységi próba félbevágott kör jelét.
Aztán a fekete festék eltávolítása után jött a meglepetés, az egész külseje hófehér, teljesen legittelték. Itt már látszott, hogy miért a hegesztések: a bal homlok és a jobb halánték részén sérült volt, de ügyesen kijavították, míg rajt volt a festék, észre sem lehetett venni. Rozsdátlanítás és csiszolás után egy ismerőssel nekiálltunk a saját fejünk után újrafesteni, de sajnos a végeredmény nem lett valami jó. Túl fényesnek találtuk, így nagyon finom csiszolóval próbáltunk elérni mattabb hatást, de végül olyan lett az egész, mintha vízcseppek száradtak volna rá, vagy pikkelyes lenne. Érdekes látvány, de végül is nem szeretném így hagyni, következőre jobban megválogatom a színt és a módszert. Először csináltam ilyesmit, szerettem volna beszámolni az örömeiről és a hibákról.
(Az alábbi linkeken a két beütő és a pikkelyes zöld eredmény látható)
http://s9.postimg.cc/n93yh7qrj/Helm.jpg
http://s13.postimg.cc/sxkgdn9p3/Helm2.jpg
http://s23.postimg.cc/4ic6d52jv/Helm4.jpg